Zárás után végre nem a lábamra gondolok
Egy hajdúdorogi pékségben dolgozom, hajnali ötkor már a pult mögött állok, és délutánra a lábszáram olyan, mintha homokzsákot kötöztek volna rá. Nyáron, a kemencék melletti melegben ez még rosszabb.
A sógornőm tett a kezembe egy tubus VenaSeelt, mondván, ő a varrodában ezzel bírja ki a nyarat. Esténként a kádból kilépve a bokámtól felfelé bekenem mindkét lábam: a hűvösség rögtön szétárad, és a gél hamar beszárad, nem ragad a takaróhoz.
Közben rászoktam, hogy a szünetben öt percre felteszem a lábam egy ládára, és több vizet iszom. A kettő együtt sokat számít: a hét végére már nem cipelem haza a fáradtságot.








